Bartók Béla XXIV. Nemzetközi Kórusverseny
2010. július 29. - augusztus 01.
Kölcsey Központ, Baltazár Dezső tér
A világ tíz legjobb kórusversenyének egyike. A kétévente megrendezett kórusverseny a kortárs kóruszene - különösen a magyar kortárs kóruszene - alkotó és bemutató fóruma. Az eseményt igényes, a szélesebb közönség számára is szórakoztató zenei programok kísérik.
Július 29-én a kórusok látványos felvonulásával és a
nyitóhangversennyel kezdetét veszi a Bartók Béla XXIV. Nemzetközi
Kórusverseny-és Folklórfesztivál. A kórusverseny történetében
először fordul elő, hogy nagy létszámú kórusok jelentkeztek a világ
több országából, többek között Kubából, Kínából, Litvániából,
Lengyelországból, Franciaországból, Olaszországból…
A versenyző kórusok a folklórbemutatón népviseletben mutatják be
saját népük kultúráját, szokásait, táncait
A tíz tagú szakmai zsűrit négy magyar és hat külföldi
szaktekintély alkotja. Négy magyar kórusért is izgulhat majd a
közönség, ebből három debreceni kórus, amely szintén újdonság a
kórusverseny történetében.
Kísérő rendezvény is színesíti versenyt. Magyar és francia
képzőművészek anyagából látható majd kiállítás. A kiállítás Bartók
Béla munkássága előtt tiszteleg. Augusztus 1-jén
záróünnepséggel és díjkiosztó gálával ér véget a Nagydíjért folyó
küzdelem.
Július 29. csütörtök
14:00 Gyöngyösi
Levente zeneszerző előadása - K
17:00 Kiállítás
megnyitó: Hommage á Bartók - K
17:30 Nyitóünnepség – B
20:00 Nyitó díszhangverseny –
K
Műsor: Megyeri Krisztina, Kákonyi Árpád, Gárdonyi Zoltán a
cappella művei;
Gyöngyösi Levente: Missa Vanitas vanitatum – ősbemutató
Előadók: Hamvasi Szilvia (szoprán)
Kovács István (basszus)
Vox Iuventutis Gyermekkar
Debreceni Kodály Kórus
Karigazgató: Pad Zoltán
Debreceni Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Pallagi Etelka, Pad Zoltán
Vashegyi György
Belépőjegy: 1700 Ft
Július 30. péntek
Elődöntők – K
9:30 Gyermekkarok
11:00 Ifjúsági kórusok
13:30 Egyneműkarok
15:20 Eredményhirdetés
15:30 Kamarakórusok
17:50 Eredményhirdetés
18:00 Vegyeskarok
21:00 Kórusok folklórbemutatói –
B
Július 31. szombat
Döntők – K
9:30 Gyermekkarok
11:00 Ifjúsági kórusok
13:30 Egyneműkarok
15:20 Eredményhirdetés
15:30 Kamarakórusok
17:50 Eredményhirdetés
18:00 Vegyeskarok
21:00 Kórusok folklórbemutatói –
B
Augusztus 1. vasárnap
11:00 Verseny
a Kórusverseny Nagydíjáért – K
16:00
Musica Sacra – a Kórusverseny résztvevőinek
fellépése Debrecen templomaiban
20:00 Díjkiosztó ünnepség és záróhangverseny –
K
Műsor: Liszt Ferenc: XIII. zsoltár
Előadók: Klein Ottokár (tenor)
Debreceni Kodály Kórus
Karigazgató: Pad
Zoltán
Canticum Novum Kamarakórus
Karigazgató: Török Ágnes
Debreceni Filharmonikus Zenekar
Vezényel:
Bogányi Tibor
Belépőjegy: 1700 Ft
Bérlet: 2800 Ft (Nyitó hangverseny és a Nagydíjas verseny)
B = Baltazár tér, K = Kölcsey Központ
Rossz idő esetén a Baltazár térre
tervezett programok a Kölcsey Központban kerülnek
megrendezésre. A versenyprogramok és folklór programok
szabadon látogathatók.
Információ: www.fonixinfo.hu ▪ www.bbcc.hu
Forrás: http://www.fonixinfo.hu
Debrecen belvárosában lenne a legoptimálisabb a szállás?
A Kölcsey Központtól két perc séta a Pásti utca, ahol minőségi és olcsó szállást talál! Akár 8 fő is kényelmesen elfér apartmanunkban!
Kattintson
a linkre és siessen szobát
foglalni!
http://www.szallasdebrecen.hupont.hu
Szeretettel látjuk!
Üdvözlettel:
Cserven Gábor
06 30-2288-369